Sütit akarok!

Gesztenyés sajttorta

December óta készülök erre, most végre eljött az ideje: két kedvencem kombinálása, a sajttorta és a gesztenyepüré házasítása. A mascarponénak köszönhetően a kisült tortának olyan az állaga, mint egy gesztenyemoussenak, isteni, elmondhatatlan!

Egy időben rákaptunk itthon a gesztenyepürézésre. Heti egyszer biztos volt olyan, hogy gesztenyemassza a fagyóból kivesz, tejszín gyorsan felver és kész is a desszert! Lehet, hogy előfordult ám az is, hogy heti háromszor volt ilyen, na de ki számolja, ugye?! 🙂  Most jut eszembe, szenteste is gesztenyés desszert volt (creme brulee), lehet, hogy komolyabban kéne foglalkozni a gesztenyeaddikciónkkal. 🙂 Bár szerintem ezzel együtt lehet élni. Most még minden szép és jó, mert egy szelet még ott figyel a hűtőben, de mi lesz ezután? Nyugodtan lehet nagyobb összegű fogadásokat kötni arra, hogy hány napon belül jelenik meg a következő gesztenyés cucc a blogon!

Na de, vissza a főszereplőnkhöz, akivel ilyen vidám, rózsaszín a reggel, és aki ilyen gyönyörű a januári (!) napfényben! Csapjatok bele a projektbe, nem fogjátok megbánni!

 

fotó 4

 

2

 

 

Egy 18 cm átmérőjű tortaformához:

Kekszréteghez:

160 g spekulatiuskeksz, morzsásítva (győri keksz vagy zabkeksz is jó, de nekem nagyon jól passzolt a gesztenyéhez ez az enyhe fűszeresség)

75 g vaj/Rama olvasztva

 

Sajtkrémes részhez:

250 g mascarpone

1 dl tejföl

80 g cukor

1 zacsi vanillincukor

1 ek. liszt

200 g gesztenyemassza

2 db kicsi tojás

 A gesztenyemasszák általában 250 grammosak, úgyhogy azt, ami megmaradt, próbáljuk meg megtartani díszítéshez. Jó, meg is ehetjük. Jó, én igazából csak egy kisebb darabot hagytam, ennek a kis tortának a tetejére az is elég volt. 🙂
Szóval: sütő 165 fokon előmelegítve, kapcsos tortaforma leterítve sütőpapírral, majd körbetekerve alufóliával (itt írtam már róla, hogy miért kampányolok emellett). A kekszet morzsásítani lehet késes robotgéppel, vagy jól záródó zacsiban sodrófával ütögetve, ez utóbbi mókásabb. Kezdődhet a gyurmázás: a vajat olvasszuk fel és keverjük össze a kekszmorzsával. Amikor olyan az állaga, mint a vizes homoknak, akkor  már jó, és mehet is a formába. Én a forma szélére is fel szoktam nyomkodni egy kis peremet. 8-10 percre mehet a sütőbe, majd kivesszük hűlni. Sütőt hagyhatjuk bekapcsolva, úgyis megy vissza nemsokára még egy körre.
A sajtkrémes részhez nincs más dolgunk, mint összekeverni a mascarponét a tejföllel, a cukorral, a vanillincukorral, majd jöhet egy kanál liszt, és végül a gesztenyemassza. A két tojást egyenként, a legvégén keverjük hozzá, és mindkettőnél 1-1 percig még kevergessük a masszát azzal a robotgéppel, hogy szépen elvegyüljön minden mindennel. Ezt a keveréket öntsük a kekszrétegre, és mehet is a sütőbe. Kb. 30-35 perc elég neki. Ilyenkor ha megrázzuk a formát egy kicsit, akkor a közepe még beremeg, de ez pont így jó, zárjuk le, és hagyjuk a tortát a sütőben kihűlni. Tegyük hűvösre pár órára, vagy akár egy egész éjszakára. Én most este sütöttem (a változatosság kedvéért :p ), így reggelig bent hagytam a sütőben. Tökéletes állaga lett!
10
Nem egy nagy kunszt ez a sajttorta, csak valamiért (gondolom a neve miatt) ijesztőnek tűnik. Bátran csapjunk bele, kezdők is, eddig csak nagyisütijeit sütögetők is, hajrá!
Egy másik ízesítésű sajttortát itt találtok! És gyertek, játsszatok velem: a játék igazán egyszerű és 3féle kekszből álló csomagot nyerhettek!
4

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Évi, örülök, hogy lett időd végre! Az ötleted meg fantasztikus és abszolút van alapja! :))

  2. Éva Petróczi says:

    Drága Gerti,

    A bejegyzés óta szemezek a recepttel és 3 hete várja a mascarpone, hogy méltó helyére (a sütibe, majd a pocakomba) kerüljön.

    Még csak az alap hűl, de a krém isteni. Ezért egy tipp a hozzám hasonló hakapesziknek, akiknek nehéz kivárni a hűlési időt: dupla adag krémet gyártani és a liszt és tojás bekerülése előtti fázisban a felét egy tálba zutty és a várakozási időben nyammnyamm…

    Veled tartok a jövőben is, csak így tovább! Pusz, É

  3. Szia Zsuzsi! Örülök, hogy bejött! remélem már nincs belőle..:)

  4. Puskás Zsuzsi says:

    Kedves Gerti!
    Tegnap este jutottam el a gesztenyés sajttorta megvalósításáig 🙂 ma reggelre egy csoda fogadott a sütőben 😀 igaz fruktózzal csináltam a cukorbeteg pasim miatt, de ez semmit sem csorbított a végeredményen. Most készült először, de tuti nem utoljára! Köszönöm a receptet!

  5. Erzsébet Décsei says:

    Bocsika!Tényleg,a sajtkrém!Nem szóltam semmit!

  6. Erzsébet Décsei says:

    Minden oké,csak azt mond el miért sajt torta?Hol a sajt?Lehet hogy lemaradtam valamiről?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!