Ez kérem az igazi maradékfelhasználási művelet. Szerintem minden pohárkrém ebből alakult ki egyébként, hogy maradt egy kis ez meg az, aztán jöttek a szofisztikáltabb változatok, amikor már tényleg azért sütöttek kekszet, piskótát, hogy pohárkrém legyen belőle. 🙂
Múlt hétvégére egy nagyon izgis, bohém, fiatalos esküvőre sütöttem tortákat egy barátnőmnek (beszámoló majd érkezik), ahol az volt a koncepció, hogy legyen többféle torta a főtortájuk mellett. Az esküvő amúgy teljes “slow“-ban folyt, így a torták is ezt a vonalat erősítették: házi készítés, hazai, szezonális alapanyagok (kivétel az Oreo, mert ugye az nem itthon készül, de ki tud neki ellenállni?!?!). Szóval a nagy-nagy sütésben (bolondokháza van ilyenkor és nem akarom kiszámolni, hogy két nap alatt mennyit mosogattam) maradt némi ez meg az: csokis piskóta a főtortából, amikor a lapok tetejét egyenesre vágtam; túrókrém a gyümölcsös túrótortából, mert szokás szerint sokat csináltam; piros bogyós gyümölcsök, mert szokás szerint túlvásároltam magam…így megy ez.
Hazaérve, némi romeltakarítás után, felmértem a maradékhelyzetet, és tudtam, hogy ha most azonnal nem kezdek vele valamit, akkor pár nap múlva a kukában landol (nem árt némi önismeret a háztartás vezetéséhez 🙂 ), amit nagyon de nagyon nem szeretek. Viszont azonnal indulnom is kellett a múltkor említett Vostro kávézóba, találkozni a tesómékkal. Összepakoltam mindent egy nagy szatyorba, és mint egy jól felszerelt kispiroska útra keltem metróval, gyalog, meg két kilónyi finomsággal. A kávézó környékén éppen sörfesztivál volt, minden dolgozó bent volt a nagy készültség miatt, így gondoltam, annyirakedves leszek és mindenkinek csinálok egy kis finomságot a nagy hajtás utánra. Készültek szépen a gyártósoron a mindent-bele-pohárkrémek, aztán persze belémcsapott a villám, hogy na ne már, hogy majd a kedves blogolvasók lemaradjanak erről. Két jól megpakolt poharat kivittem a teraszra egy asztalhoz, hogy lefotózzam őket. Ezután pedig olyan történt, amire soha nem számítottam volna. Három arra sétáló fesztiválozó megáll, nyálatcsorgat, mosolyog, kérdez, megkap, leül, megeszi. Én meg pislogok. Ennyi volt a két prototípus. :)) Nem adtam még utcán vadidegeneknek sütit, de igazán jó érzés volt nézni őket, ahogy falatoznak, szóval lehet, hogy bevezetem.
Na ezek után merjen valaki közterületen fotózni! Meg ebből a pohárkrémből keveset készíteni a családnak! 🙂
A csoda pedig a következőkből áll:
bármilyen megmaradt csokis piskóta / keksz
túrókrém (ez most nálam: 250 g krémes túró, 2-3 ek. porcukor, citromhéj és -lé, kis pohár görög joghurt, 125 gr mascarpone, vaníliás cukor)
eperlekvár (persze bármilyen lehet, kifejezetten előny, ha folyósabb)
piros bogyós gyümölcsök: cseresznye, málna, ribizli, meggy
+extra kalóriákért tejszínhab, csokireszelék a bátraknak
Mértékegységeket nem írok, mert ugye sokra mennétek azzal, hogy egy zacskó megmaradt piskóta, pár szem málna, kis zacskó cseresznye….szóval mindent, ami a fenti kategóriákba belefér, és otthon találtok, szedjetek össze. Tuti finom lesz a végeredmény! 😉 Egyedül a túrókrém recept fontos, de az is csak akkor, ha túró rudi pohárkrémnek akarjátok nevezni, mert ennek így szerintem pont olyan íze van. 🙂
A piskótát összemorzsoltam, és a folyós eperlekvárral összekevertem, hogy jó “szottyos” (igen, ez a szakkifejezés!) legyen. A túrókrémet kikevertem, és persze a kóstolgatás is fontos! 🙂 Az összeállítás variánsai határtalanok, én így csináltam: piskóta – túrókrém – gyümölcs – túrókrém – piskótamorzsa dísznek – gyümölcsdíszítés.
Amivel vigyázni kell, az az, hogy nagyon gyorsan elfogy, legyen elég tartalék, na meg persze a járókelők – óvakodjatok tőlük! 🙂 Kitűnő lehet szerintem egy kertipartin (esztétikai értéke is magasan jár), de ha a piskótát kekszre cseréljük, egy fesztiválon, vagy kempingezésen is bármilyen alapkonyhában elkészül pár perc alatt!
Éljen a pohárkrém! És gyertek a facebookra is! 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: