Sütit akarok!

Képviselőfánk torta

Mondhatnám, hogy Éclaire-torta, de a képviselőfánk kis hazánkban egyelőre ismertebb, és az is igaz, hogy a tortán, és a díszítő kis fánkokon nincsen cukormáz. Márpedig én csak ezt az egyetlen különbséget találtam a képviselő és az éclaire között. Mindkettő égetett tésztából készül, krémmel töltjük, és kész is a mennyei fánkocska.

 

photo 2

 

A torta két emeletből áll, a piskóta és égetett tészta rétegek között gesztenyekrém van, a díszítéshez és a fánkok töltéséhez pedig főzött vaníliakrémet használtam. Így áll össze anyukám kedvence (ez is találó név lett volna a tortának, csak sajnos senki nem tudta volna a címet elolvasva, hogy miről is van szó)! Amióta először készítettem éclaire fánkot, egyből beleszeretett, így nem csoda, hogy májusban anyák napjára is ilyet kapott. Mi más lehetett volna a szülinapi tortája?! 🙂

Az egyik kedvenc tortás műsoromban, a Tortakirályban (tlc csatorna) láttam hasonló tortát, mert a cukrászzseni Buddy anyukájának is a képviselőfánk torta a kedvence. Állítólag Buddy apukája, aki Olaszországból ment az USA-ba és alapított cukrászdát Hobokenben, találta ki ezt a tortát. A torta rétegeihez ők is piskótát és égetett tésztát használnak, cukrászkrémmel töltik, és tejszínhabbal díszítik. Ez idáig tiszta sor, nem lesz vészes – gondoltam. De mint kiderült, azért majd egyszer el kell látogatnom hozzájuk, és meg kell kérdeznem Buddyt, hogy az égetett tésztalapot hogyan csinálják, mert az én módszerem, hogy is mondjam…nem tökéletes. 🙂 Szerencsére nem történt katasztrófa, de tény, hogy én nem így képzeltem a tészta sülését.

Gondoltam, hogy az égetett tésztából csigavonalban rajzolok egy akkora kört, mint amekkora a piskótakarika. Meg is rajzoltam. Szépen előrajzoltam a tortakarika aljával a sütőpapírra a kört, majd habzsákkal kitöltöttem. Épp csak az a számításom nem jött be, hogy a tészta majd felfelé növekedik. Így visszagondolva, és pláne most, hogy leírom, teljesen logikátlan és naiv volt a részemről ez a gondolat. De hát az ünnepi lázban ennyi tellett tőlem. 🙂 A tésztakarika iszonyatosan megnőtt, egy picit felfelé, és bazi sokat oldalirányba. Olyannyira, hogy a szélén lévő “gyűrűk” meg is szakadtak. Csak azért nem lett belőle tortakatasztrófa, mert szerencsére a 13 cm sugárig ép maradt a tészta, így azt ki tudtam vágni, és minden gond nélkül fel tudtam használni a tortához.

 

4

 

Lássuk a tortát, és hogy mire lesz szükségünk! Kelleni fog:

  • egy 26 cm-es átmérőjű piskóta, amit kettőbe vágunk.
  • egy 18 cm-es átmérőjű piskóta, amit ha akarunk, szintén kettévághatunk, de én csak egy vékony piskótát sütöttem.
  • egy 26 és egy 18 cm-es tésztakör égetett tésztából
  • gesztenyekrém, főzött vaníliakrém, tejszínhab
  • a díszítéshez gyümölcsök, grillázslapok

 

A piskótához:

5 tojás

100 g cukor

100 g liszt

30 g vaj

 

  1. Felolvasztjuk a vajat, és félretesszük hűlni.
  2. A tojásokat szétválasztjuk, és először a fehérjét felverjük a cukorral együtt. Akkor kezdjük el adagolni a cukrot, amikor a fehérje elkezd habosodni, kifehéredni.
  3. A tojások sárgáját magában felverjük a robotgéppel, jó habosra. Majd ehhez hozzáadjuk az olvasztott vajat, majd beleforgatjuk a fehérjét. Legvégül szitáljuk hozzá a lisztet, és óvatosan egy fakanállal, vagy spatulával forgassuk össze.
  4. A masszát 1:4 arányban elosztjuk a 18 cm-es és a 26 cm-es formába. Ahogy már fent írtam, én a kisebb körből csak egy lap piskótát akartam, míg a nagyobbat kettévágtam.
  5. 160 fokon sütjük kb. 40 percig. A kisebbik valószínűleg már 25-30 perc alatt kész lesz. Fontos, hogy ne nyitogassuk a sütő ajtaját, és amikor kész, akkor is hagyjuk még a sütőben kihűlni.

 

Az égetett tésztához:

Az itteni recept alapján készítsük el a tésztát, és töltsük habzsákba. Ebből a mennyiségből én rajzoltam egy 26 cm-es és egy 18 cm-es karikát, a maradék tésztából pedig picike kis golyókat nyomtam. Fontos, hogy a kis fánkok tényleg picik legyenek még ilyenkor, mert a sülés közben megnőnek, és ha túl nagyok, akkor nehéz lesz velük díszíteni, nem férnek majd el a torta szélén. A megadott linken leírtam minden fontos tudnivalót az égetett tésztáról, érdemes átfutni! 😉

 

A gesztenyekrémhez:

1 tasak vaníliás pudingpor

5 ek. cukor

5 dl tej

2 zacsi vanillincukor / házi vaníliás cukor

2 mirelit gesztenyemassza

15 dkg vaj

10 dkg porcukor

 

  1. A pudingot megfőzzük a szokásos módon, fél liter tejjel, 5 ek. cukorral és a vanilincukorral. Ha kész, öntsük át egy lapos tálba, így hamarabb hűl, és a tetejét borítsuk le folpackkal, így nem lesz “bőrös” a puding, és nem lesz csomós a krémünk.
  2. A vajat kihabosítjuk a porcukorral, majd hozzákeverjük a két gesztenyemasszát. Ízesíthetjük még rummal, vagy rumaromával. Majd a kihűlt pudingot is hozzákeverjük, kanalanként adagolva. Szép, egynemű masszát kell kapjunk.
  3. Ha még nem töltjük be egyből a tortát, akkor tegyük hűvös helyre a krémet, de gondoljunk arra is, hogy ha sokáig a hűtőben van, akkor nem fogjuk tudni kenni, mert megkeményedik.

 

Főzött vaníliakrém:

230 ml tej

50 g keményítő

3 db tojás sárgája

170 g cukor (egy része lehet házi vaníliás cukor)

1 rúd vanília – végszükség esetén bourbon vaníliás cukor

50 g vaj

 

100 g vaj és 100 g porcukor a habosításhoz; tejszín

 

  1. A keményítőt és a tojássárgáját egy kis tejben habverővel elkeverjük. A többi hozzávalót egy edényben felmelegítjük, majd hozzáöntjük a keményítős tejet, és folyamatos keverés mellett, alacsony lángon krém sűrűségűre főzzük. Tényleg folyamatosan keverni kell, különben csúnyán leragad.
  2. Ha kész, ezt is letakarjuk fóliával, és hagyjuk hűlni.
  3. A krémet még ízesíthetjük reszelt citrom- vagy narancshéjjal, és ebbe is keverhetünk rumot.
  4. A fánkok töltéséhez és a torta díszítéséhez ezt a kemény krémet fel kell lazítani valamivel. Ahhoz, hogy tartása legyen, felhabosítjuk egy kis vajjal és porcukorral, akárcsak az előző pudingos krémnél. Végül pedig keményre verünk 150 ml tejszínt (min.30%-os tejszínt keressünk, és nehogy valami növényi dologgal próbálkozzunk, mert az szerintem borzalmas 🙂 ), és a tejszínhabot a krémbe forgatjuk óvatosan.
  5. A kis fánkokat az aljukon kilyukasztjuk, és megtöltjük krémmel. Ehhez is célszerű habzsákot használni. (Tudom, tudom, vagy eldobhatóval dolgozunk, vagy egész álló nap habzsákot mosogatunk. A tortáért meg kell szenvedni.;) )

 

 

3

 

A torta összeállítása, díszítése:

A nagyobb piskótát kettévágjuk, és megtöltjük a gesztenyekrémmel. Ehhez is jó, ha habzsákot használunk, mert így lesz egyenletes. A krémre jön a nagyobbik égetett tésztalap, majd megint krém, és végül a “lezáró” piskóta. Kész az alsó szint, mehet a hűtőbe, hogy össze tudjon állni.

Az alsó szint közepére kenünk egy kis krémet, amolyan “ragasztóként”. Erre jön a kisebbik piskótalap, amit megkenünk krémmel és lezárjuk a kisebbik égetett tésztalappal.

Ha valahova szállítanánk a tortát, és ott még van lehetőségünk díszíteni, akkor ebben az állapotban szállítsuk, külön a tortát (már összeállítva, emelettel a tetején), és külön a kis fánkokat.

Az összeállításhoz az alsó emelet szélére, és a felső emelet tetejére vékonyan krémet nyomunk. Ez azért kell, mert ebbe tapadnak majd a kis fánkok. Elhelyezzük a fánkokat, majd a maradék krémmel még díszítgethetjük a kikandikáló részeket, fánkok közti területet. Ha csillagcsövet használunk a habzsákhoz, akkor cuki kis krémdíszeket nyomhatunk a tortára.

Én a torta aljához is nyomtam díszítést, valamint a kis fánkok tetejére is, és erre csücsültek az áfonyák. A díszítéshez érdemes kis gyümölcsöket használni, vagy legalábbis kicsire vágni a narancsot, szőlőt, mert a nagyon nagy gyümölcsdarabok nem mutatnak jól. Azt tapasztaltam, hogy a sok pici díszítés, a különböző textúrák és formák mutatnak nagyon jól a tortákon.

A grillázslapokhoz semmi mást nem kell tennünk, mint egy serpenyőben cukrot olvasztani, majd azt kiönteni egy szilikonlapra, vagy egy kiolajozott fóliadarabra. Hagyjuk megkeményedni, majd a nagy cukorlapot kis darabokra tördeljük. A cukorolvasztás egyetlen szabálya pedig, hogy nem szabad kevergetni, belenyúlni, hagyni kell elolvadni. Maximum a serpenyőt döntögethetjük egy kicsit, mint amikor a palacsintatésztát oszlatjuk el.

 

Erre a tortára nem mondom, hogy villámgyors, és sima ügy egy kezdőnek is, de azért annyira nem kell megijedni tőle. Időigényesnek időigényes, és elég pepecselős a sok krémfőzéssel, díszítéssel, de szerintem megéri. Anyukám mosolyáért legalábbis megérte! 🙂 Buddyt meg majd egyszer kifaggatom az égetett tésztáról! Ha van ötletetek, várom a facebookon!

 

5

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!