Sütit akarok!

Mandarinos túrótorta

Ez a túrótorta igazi családi recept. Nagymamák híján, valószínűleg ezt a receptet egy családi baráttól kaphattuk, de arra biztosan emlékszem, hogy anyukámmal nagyon rákattantunk egy időben, és elég sokszor elkészítettük. Mai napig nagy nosztalgiával gondolunk erre a mandarinos túrótortára, mert egyszerűen isteni finom, és nem megy ki az íze az emlékezetedből. Ráadásul tényleg nem nagy művészet megcsinálni.
image
image
Ezt imádom a sütésben! A végeredményt nézve olyan, mintha órákat robotoltunk volna a konyhában, meg hát mégiscsak egy tortát készítettünk, nem csak holmi összekavart piskótát. Valójában pedig tök egyszerűen összegyúrunk egy tésztát, pár mozdulattal összekavarjuk a krémet, ezt mind beletesszük egy tormaformába, betoljuk a sütőbe, és kész-passz, ennyi volt! Sütöttünk egy tortát!
Mostanában sok olyan lánnyal, anyukával találkoztam, akik tök jól főznek, szeretnek is a konyhában ügyködni, néha még sütnek is, de amikor meghallják, hogy tortát kéne sütni, akkor bepánikolnak, és sikítva menekülnek otthonról. Őszintén szólva, nem értem, hogy miért. Ha valaki szokott sütni, nem halálos ellensége a konyha és az ott található eszközök, akkor miért olyan félelmetes ez a szó, hogy T-O-R-T-A?! Nem azt mondom, hogy egyből kezdjünk egy dobos tortával otthon, valami jeles családi ünnepségre készülődve, mert hogy annyira gyerekjáték lenne, de hát van a világon más torta is! Sok olyan torta létezik, amihez nem kell több réteg piskótát sütni, vagy egy nagy piskótát négyfelé vágni, hanem egyben meg lehet sütni egy kör alakú tortaformában, és már meg is vagyunk az ősi ellenséggel. Ilyen pl. az összes sajttorta, amikre mindig azt mondom, hogy egy ügyesebb ovis is össze tujda “homokozni”, vagy akár ez a mandarinos túrótorta is.
Nekem nagyon sokáig anyukám sütött tortát a szülinapjaimra, és imádtam őket. Pedig semmi nagy flanc nem volt, nem volt marcipánnal burkolva, nem pörgött-forgott, de házi volt, isteni finom, és hát az anyukám készítette nekem! Kell ettől jobb?! 🙂 Ovisként volt egy gyümölcstorta korszakom, mert mindig azt kértem: klasszik fodros szélű formában piskótát sütünk, erre jön a puding, rá gyümölcsök, a tetejére pedig zselé. Hmmmmmm, legjobb! Aztán valamikor beúszott a képbe a csokitorta, és a diótorta egyszerű változata: két-három réteg piskóta, tejszínben felfőzőtt csoki visszahűtve és habbá verve, és kész! Emlékszem mekkora szám volt, amikor apukám Németországból hozott Dr. Oetker színes cukorírókát. Itthon akkoriban szerintem még a Dr. Oetker név sem mondott semmit, nemhogy ilyen színes, fura állagú cuccot láttunk volna valaha is. Apukám 48. szülinapjára pedig egy gyönyörű szép, házi csokitortát dekoráltunk ki velük. 🙂
Szóval a házi sütinél, házi tortánál nincs jobb szerintem, úgyhogy bátran vágjunk bele ebbe a “félelmetes” tortaprojektbe!
image

Hozzávalók a túrótortához(24-26 cm-es tortaformához):

A tésztához:
5 dkg vaj
5 dkg cukor
1 db tojás
csipet só
13 dkg liszt
5 g sütőpor
A túrókrémhez:
20 dkg konzerv mandarin
50 dkg túró
20 dkg cukor
13 dkg vaj
3 db tojás
10 g vaníliás cukor
1 dl tejföl
  1. A tésztához habosra keverjük a vajat a cukorral, majd hozzáadjuk az egész tojást. Belekeverjük a sütőporos lisztet, és addig gyúrjuk, amíg kis gombóccá nem alakul. A tésztát folpackba csomagoljuk, és fél órára hűtőbe tesszük.
  2. A túrótöltelékhez egy robotgéppel habosra keverjük a vajat a cukorral, és a vaníliás cukorral, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat. Végül belekeverjük a túrót és a tejfölt.
  3. A torta sütéséhez a tésztát pont akkorára nyújtjuk, mint a tortaformánk alja, majd beleillesztjük. Érdemes alá sütőpapírt tenni, hogy könnyebb legyen majd kiszedni a formából, ha megsült.
  4. A tésztára szórjuk a lecsöpögtetett mandarindarabokat. (Azért érdemes konzerv gyümölcsöt használni, mert ezen nincs rajta az a kesernyés, fehér hártya.) Ráöntjük a túrótölteléket, és már tolhatjuk is a 175 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 60-70 percig sül, figyeljük, hogy nem kezd-e barnulni a széle.

 

image

 

Remélem sikerült egy kis kedvet csinálnom az otthoni tortasütéshez, és Ti is rákaptok majd erre a túrótortára! Gyertek a facebookra is, ahol tippekkel, fotókkal, programajánlókkal is várlak Benneteket!

 

image

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!