Olyan jön, ami még nem volt: tudományos kísérletezésbe kezdtem. Aki ismer, az tudja, hogy sem a fizikával, sem a biológiával nem ápolok túl jó viszonyt. Kémiából is csak akkor voltam 5-ös az egyik félévben, amikor egy vegyész egyetemistával randiztam párszor, és állította, hogy szerinte a kémia is nagyon de nagyon fontos tantárgy és tök könnyen megtanulható, így elég erős motivációm volt. Szerencsére akkoriban tanultuk a valamilyen kémiai egyenleteket, a lényeg az volt, hogy igazából több matektudás kellett hozzá, mint kémia, így én bebizonyítottam, hogy hát megy ez nekem, ötösleszekkémáiból, és valóban, egy egész évet húztam ki azzal, hogy azt az egy dolgot megtanultam, megértettem.
Mostani tudományos kísérletem a következő: a híres, klasszikus cantuccini, olasz kétszersült keksz sütésénél az A tesztcsoport csak a nyers tésztájába kap Amaretto likőrt, míg a B csoport a második sütés előtt kap egy plussz Amaretto-kenést. A kísérlet kapcsán a hipotézisem az, hogy a B csoport tesztalanyain nyilván jobban fog érződni az Amaretto likőr mandulás íze.
Vágjunk bele a sütésbe, aztán elmondom, hogy beigazolódott-e a feltevésem.
Sokféle receptet elolvastam, sok helyen kutakodtam, magyar és angol oldalakon is. Amiről azonban a legtöbb helyen nem beszéltek: OK, két részre osztom az első sütés előtt a tésztát, na de hogy mekkorka kis hengereket kell csinálni belőle, az jó kérdés. Nekem a kis hengerem szétterült, ennek az lett a következménye, hogy nagyon széles lett, így amikor felszeleteltem a második sütéshez, bazihosszú kis kekszek lettek belőle. Ízre semmi gond, ez tényleg csak esztétikai szempont, ha mondjuk ajándékozni szeretnénk, vagy minimálisan az a célunk, hogy nagyjából egyforma darabok szülessenek, 1,5-2 cm-es hibahatárral. Szóval amikor a begyúrt tésztából két kis hengert csinálunk, akkor próbáljunk kb. 5 cm-es átmérőjű rudat formázni, így majdnem végigéri a rúd a gáztepsit. Na és ilyen hengerből lesz nekünk kettő.
Kutatásaimat összegezve végül ezt a receptet gyúrtam össze:
Hozzávalók:
240 gr liszt
1 kk. sütőpor
180 gr cukor
1 cs. vanillincukor
2 ek. Amarettolikőr
2 tojás
60-80 gr mandula (egészben, és halleluja, végre nem kell a héjával szenvedni, rajta lehet hagyni, csak pirítsuk meg száraz serpenyőben mielőtt a tésztába kevernénk)
Minden hozzávalót egy tálban összekeverünk, a mandulát csak akkor adjuk hozzá, ha már összeállt a tésztánk. Kicsit gyúrjuk kézzel, amíg össze nem áll, de ne lepődjünk meg, ragacsos lesz, ragad az majd mindenhova, a tálhoz, a kezünkhöz, bármihez. Kitartás, sok kézlisztezés, és akinek nagyon hosszú körme van, bújjon gumikesztyűbe, mert még egy év múlva is cantuccini darabokat fog találni a körme alatt!
A fent leírtak szerint két kis hengert formázunk a tésztából, mehet a kettő egymás mellé egy nagy gáztepsire, és 180 fokon 20-25 percig sütjük (nekem most 35 percig is bent volt, mert ugye nagyon kis duci volt, nem sült át:) ). Ezután kivesszük, rácson hagyjuk hűlni egy kicsit, a sütőt pedig levesszük 140 fokra. A második körben igazából nem is sülni fog, hanem száradni a kekszünk. Ilyenkor lehet szabályozni, hogy mennyire legyen kemény. A megsült hengereket átlósan felszeleteljük 1-2 cm vastag szeletekre, amiket ugyanarra a tepsire visszapakolunk, és mehetnek napozni. A B csoport nálam ilyenkor kapta meg az Amaretto-naptejet. 5-15 perc is lehet ez a kör, tényleg attól függ, hogy milyenre szeretnénk. Nyugodtan nyitogathatjuk (azért ne fél percenként), és tesztelhetjük, hogy olyan-e már, amilyet mi szeretnénk.
Ez a házi verzió tényleg nemhogy köszönő, de még csak integető viszonyban sincs azokkal a förmedvényekkel, amiket Olaszországban bezacskózva lehet kapni. Bár idén Milánóból ilyet hoztam a barátnőimnek és imádták, mert tényleg finom…mindaddig míg nem ettünk a háziból. 🙂 Anyukáméknál nemrég én dobtam ki azt a zacsi cantuccinit, amit Rómából hoztam nekik két éve, de most (kivételesen náluk sütöttem parkolási okokból kifolyólag – ha valaki tudna nekem megoldást arra, hogy a 13. kerületi önkormányzat parkolási osztályán dolgozó nem túl kedves néniket ráveszi arra, hogy adjanak ki éves bérletet ideiglenes tartózkodásra is, azt egész életében ellátom tortával a szülinapján), ott álldogált anyukám a tepsinél, amikor már felszeleteltem a kekszet, és csak azt vettem észre, hogy a kisebb darabok, a végei, el-eltűnedeznek. Hoppácska! Anyukám a beismerő vallomás után például könyörgött, hogy ne süssem meg őket a második körben, aztán amikor látta, hogy rendíthetetlen vagyok, csak annyit mondott, hogy ha ezentúl bármikor meg szeretném lepni valamivel, akkor az csakis ilyen keksz legyen, de csak egyszersütve!
És hát amire már mindenki várt, a tudományos-fantasztikus kísérletem eredménye: sajna nem sok különbség érződik az A és B csoport alanyai között. Ha őszinte akarok lenni, egy vakteszten nem biztos, hogy megmondanám, hogy melyik kapott plussz egy alkoholfröccsöt. Legközelebb azzal fogok még megpróbálkozni, hogy amikor frissen, melegen kiszedem a sütőből, na akkor kenem át őket gyorsan egy kis likőrrel, aztán majd akkor jól megírom, hogy mi lett az eredmény.
A kémiával nem lettünk nagyobb haverok, de egy jó kis recepttel gazdagodtam, éljen a kávéba mártogatott cantuccini (merthogy autentikusan is így kell ezt enni, kéremszépen!), isteni finom!
Kedves Anett!
A cantuccininál a száraz hozzávalókhoz adom a legvégén a tojást, aztán mindent jól összekeverek. Először fakanállal, aztán kézzel. Jó sütögetést! 🙂
üdv, Gerti
Szia!
Nagyon jól néz ki! 🙂 Ki fogom próbálni! Csak azt szeretném kérdezni, hogy a tésztát úgy állítod össze mint a piskótát: tojásokat a cukorral, majd a sütőporos lisztet hozzáadod, vagy a sütőporos liszthez adod a többi hozzávalót?