Csodaszép, színes húsvéti muffinok, amiket egyszerűen kötelező megcsinálni, ha gyerkőc van a háznál! Akár velük együtt is díszíthetünk, biztos tetszeni fog nekik a zöld krém, meg a sok kis cukorka és csokitojás!
Nálunk már nem olyan nagy ünnep a húsvét, de emlékszem, amikor még kicsi voltam, ugyanúgy vártam, mint a karácsonyt. Általában vidéken voltunk a nagyapámnál, ami több dolog miatt is szuper volt. A vidéki slow lifeban olyanokra volt időnk, amire szerintem a fővárosban soha nem lett volna. Elmentünk a falu méhészéhez, akitől vettünk méhviaszt (de lehet, hogy házhoz hozták, mint oly sok mindent…mire jó, ha az ember nagyapja tanár volt?!), ezt felmelegítettük egy konzervdobozban a kályhán (!), majd írókával megrajzoltuk a mintát a főtt tojásokra. Ezután jött a többféle tojásfesték, majd amikor már eleget áztak, késsel le kellett kaparni a viaszt. Imádtam! Aztán a másik nagyon jó dolog az volt, hogy a kertben és a házban anyukám eldugta az ajándékaimat és a csokirengeteget, és ezeket a nagyon menő hideg-meleg játékkal kellett megkeresnem.
A csúcs azonban az volt, hogy Szentmártonban húsvétkor igazi nyuszi volt. Az utca túloldalán lakott egy bácsi, aki nyulakat tartott, és húsvétkor mindig kaptam kölcsön egyet. Hál’ istennek nem kellett olyan traumákat átélnem, hogy húsvét hétfőt követő hétvégén már nyúlpecsenye lett volna a menü, legalábbis nem emlékszem ilyenre. Feltételezem, hogy visszaadtuk a bácsinak a nyuszikát…kivéve egyszer, amire nagyon is emlékszem, hogy nyufika egyszer csak nem mozdult meg többé, és mi csak találgattuk, hogy mi baja lehetett. A mai napig nem tudom.
Ami azonban még ennél is nagyobb nyomot hagyott emlékezetemben, az a locsolkodás. Akkor még divat volt, hogy kiöltöztem, és illatosan (hogy minek mostam előtte hajat, azt nem értem) vártam a locsolókat. Jöttek rendesen szépen, sorban, mondták a klasszik zölderdőbent, vagy egy-egy humorherold nyomott valami viccesebbet, de a csúcs Gyuszika volt. Gyuszika egy végtelenül rendes, jóakaró srác volt a faluban. Nagyapám segített neki a hivatalos ügyeit intézni, ezért Gyuszika néha jött hozzánk, hozott valami kis ajándékot, csirkét, tojást, vagy leginkább pálinkát, amiből egyből ivott is. De mindent elmond róla a nem annyira kedves, de faluban bevett ragadványneve: ő volt a Bolondgyuszika. Azon a húsvét hétfőn is nagyon aranyosan jött, kiöltözött, még verset is mondott, majd jól szemen fújt a parfümmel. Anyukámék el sem tudták képzelni mi bajom, és miért jajjgatok, és miért futok a fürdőszobába. Nyilván túléltem, és semmi maradandó bajom nem lett, de azután már kicsit lejjebb hajtott fejjel fogadtam a locsolókat.
Mostanra pedig annyi lett a húsvétból, hogy van sonka, meg kalács. Tavaly konkrétan azon kellett drukkoljak, hogy legalább egy valaki a család férfitagjai közül locsolján má’ meg végre, mert úgy el fogok hervadni, mint annak a rendje. Vége a szép időknek, amikor arra keltem, hogy apukám beront a szobába egy szódásüveggel. 🙂 Úgyhogy gyerünk, vigasztalódjunk sütivel!
Ez a húsvéti muffin egyáltalán nem bonyolult, inkább csak egy picit időigényes, de a kezdőket is bátorítanám, hogy vágjanak bele, és persze, ahogy az elején írtam, gyerekekkel felvértezve is jó móka lesz!
200 g natúr joghurt
1 tojás
0,5 dl étolaj
120 g cukor
2 csomag vanillincukor
300 g liszt
1/2 zacskó sütőpor
1 citrom héja és leve
(Tehetünk még a tésztába apróra vágott csokit, mandulát, mazsolát, szinte bármit!)
1 csomag vaníliás pudingpor
5 dl tej
4 ek. cukor
150 g vaj
3 ek. porcukor
zöld ételfesték (én gél állagút használtam, ebből már egy picike is intenzív színt kever)
A díszítéshez csillagcsövű habzsákot használtam, és ezzel nyomtam kis “fűcsomókat” a kihűlt muffinok tetejére. De van olyan habzsákcső is, amin kis apró lyukak vannak, azzal is szép fűhatást lehet elérni. Amikor habzsákkal dolgozunk, figyeljünk arra, hogy a krém betöltése közben ne keletkezzenek légbuborékok a zsákban, mert akkor “prüszkölni” fog a habzsák díszítés közben.
Tehetünk a fűre virágokat is fondantból, marcipánból, vagy ostyából is akár. A tojásokhoz már rengeteg féle cukorkából válogathatunk, van a klasszik M&M’s, lehet kapni sokféle zseléscukrot is, de én most egy felnőttesebb változatot használtam. Csokiba mártott mandulát vettem, így egy picit decensebbek a muffinok. 🙂
Boldog nyuszit, jó készülődést, és rengeteg sütit kívánok mindenkinek! Gyertek a facebook oldalra is, és mutassátok meg, hogy Ti mivel készültök húsvétra!